Németország

Időközben eltöltöttem egy hetet Németországban, Heidelberg városban. Vasárnap repültem és délután négyre értem a hotelbe, majd szomorúan vettem tudomásul, hogy a hét utolsó napján minden zárva van. Szerencsére hoztam magammal mexikói chilis babot (perverz) így azért valami pékárut muszáj volt felhajtani. Hotelek éttermében nem szívesen étkezem (erős kivétel India) így kerestem egy benzinkutat. Vettem 5 darab kiflit 3 ejróért majd megpillantottam kedvenc sangriámat a polcon, ára ugyanaz. Lekaptam, erre az indiai pénztáros elkezdett hüledezni, hogy azzal meg mit akarok. Mondom meginni...De hát ezt csak a hajléktalanok isszák...Jaaa...Jó nektek, nálunk nem. Szevasz.

Egyik este csak lecsábított egy kollegina, hogy ugyan próbáljuk ki az éttermet a lobby-ban. Legyen. Bár ne tettem volna! A 3 eurós sör egyfajta zselészerű valami volt, borzasztó mellékízzel, holott az épület otthont ad egy sörmúzeumnak is. Szóval ezzel a sörrel még kezet sem mosnék két Ászok között a wc-ben. Főételnek egy bazsalikomos spagettit rendeltem, melynek szervírozása előtt előételnek kaptunk egy vegyespástétom karikát jégsalátával és nagyon finom cabernet-szósszal. Ilyen furcsa ízeket régóta nem éreztem. Tehát spagetti. Egy kondér kategóriájú tányér, a közepén egy tenyérnyi főtt tészta, tetején valami zöld takony, a tányér széle megszórva sajttal - a kajára véletlenül se jusson - és az egész agyonborítva felkockázott sárgarépával...7.5 EUR. Erre mondtam, hogy lejárt szavatosságú hozzávalókból, egy Anthony Bourdain könyvvel a hátsómban jobbat főzök ennél a....valaminél. Ezt a traumát azért könnyen orvosolta az általános saláta mennyiség amit minden nap ebédre sikerül összeállítanom magamnak a cégnél, illetve a szokás, hogy a köretet és a főételt külön tányérban szervírozzák. Honosíthatnánk.
Ja és a fehér kolbász is jó!

Wasabi - Japán étterem

A péntek estét a Wasabi nevű Japán étteremben töltöttem a Kolosy térnél. Előtte egy laza edzés, így elég éhesen értünk oda a két kollégával. A fotocellás ajtó csak belülről működik de rövid dörömbölés után azért bejutottunk. Pincérhölgy kérdezi van-e foglalásunk, és mivel nincs, csak fél nyolcig tud asztalt adni. Az étterem ekkor teljesen üres. Leültet minket egy kajaszalag mellé és az italrendelést követően neki is fogunk lepakolni, hogy a végére fejenként 30-35 tányérral örvendeztessük meg a mosogatókat.

Nagyon kellemes kagyló-tálkával kezdek, mellé egy tányér rizs, ami kitart az egész este során. Néha-néha leszalad egy-egy maki, nori vagy szusi, megspékelve egy kis szójaszósszal és wasabi mustárral. Többnyire lazacot és tőkehalat véltünk felfedezni és a vége felé a rizshajócskákat már inkább félreraktuk, nagyon eltelíti az embert. Közben italként a kókusz- illetve zöldalmaleves szolgál, előbbi tápiókával (kb mint egy halszemgolyó), utóbbi zselészerű állaggal van megáldva. A panírozott tengeri herkenytyűk itt is bevált recept, sok keringett belőle a szalagon. Amellett, hogy kellemes emlékeket idézett fel gyerekkorom Olaszországából, a túl sok panír és olaj miatt hamar felejtett darabok voltak. A sült tintahalkarikák kellemesek voltak és határozottan jobbak, mint utána nyersen elfogyasztva egy rizskocka hátán. A 4790 forintos ár kicsit borsos - pláne ha iszunk is valamit, bár megfelelő alternatíva lehet a hűs zöldalmaleves - így azonban könnyen megeshet, hogy 20-30 különféle ételt is megkóstolhatunk. Az egyetlen problémám az volt - bár ez inkább a japán konyha kritikája - , hogy nincsenek igazán csípős ételek, fűszerek. A wasabi kevés. De ez csak az én perverzióm.