Lassabban!

Bár szezonja nincsen a (februártól márciusig szabad csak venni) gondoltam bevágok pár csiga-receptet, ne csak a kommersz legyen.
Sült csiga (2 fő)
50 g vaj
1 evőkanál vagdalt petrezselyem
1 gerezd fokhagyma, szeletelt
1 salotta hagyma, felkockázva
10 dkg csiga
4 dkg Gruyére (gróji, leghíresebb svájci sajt)
só, frissen őrölt bors
Serpenyőt 450 fokra hevítjük. A vaj, petrezselyem, fokhagyma, salotta, só és bors keverékét beletesszük és összemelegítjük. A csigákat a kész szósz tetejére igazgatjuk. Addig főzzük, amíg a csigák át nem forrósodtak és avaj rotyogni kezd alattuk. Ezután a tetejére reszeljük a sajtot és megvárjuk míg ráolvad, majd azonnal tálaljuk.
Kemencés finomságok
A téli és karácsonyi vásárokon visszatérő kedvenc a magyaros kemencés finomságok. A nevét hosszú évek során sem sikerült megjegyeznem, talán Pompas vagy Pampas. Lényege, hogy kinyújtott kenyértésztát megkennek fokhagymás tejföllel, kap rá felkarikázott vöröshagymát, húsos császárszalonnát kockázva, sajtot a tetejébe és indulhat az utazás a kemencébe.
Az otthoni verzió sem bonyolultabb, csupán a kenyértésztát váltja az előkészített pizzatészta, a kemencét pedig a sütő. Én általában kolbászt, paradicsomot és sok erőspaprikát is szelek rá, egyszóval készíthetjük az ősi pizza stílusában: mindent rá ami megmaradt és mehet a sütőbe.
Étvágyat!
Németország
Időközben eltöltöttem egy hetet Németországban, Heidelberg városban. Vasárnap repültem és délután négyre értem a hotelbe, majd szomorúan vettem tudomásul, hogy a hét utolsó napján minden zárva van. Szerencsére hoztam magammal mexikói chilis babot (perverz) így azért valami pékárut muszáj volt felhajtani. Hotelek éttermében nem szívesen étkezem (erős kivétel India) így kerestem egy benzinkutat. Vettem 5 darab kiflit 3 ejróért majd megpillantottam kedvenc sangriámat a polcon, ára ugyanaz. Lekaptam, erre az indiai pénztáros elkezdett hüledezni, hogy azzal meg mit akarok. Mondom meginni...De hát ezt csak a hajléktalanok isszák...Jaaa...Jó nektek, nálunk nem. Szevasz.
Egyik este csak lecsábított egy kollegina, hogy ugyan próbáljuk ki az éttermet a lobby-ban. Legyen. Bár ne tettem volna! A 3 eurós sör egyfajta zselészerű valami volt, borzasztó mellékízzel, holott az épület otthont ad egy sörmúzeumnak is. Szóval ezzel a sörrel még kezet sem mosnék két Ászok között a wc-ben. Főételnek egy bazsalikomos spagettit rendeltem, melynek szervírozása előtt előételnek kaptunk egy vegyespástétom karikát jégsalátával és nagyon finom cabernet-szósszal. Ilyen furcsa ízeket régóta nem éreztem. Tehát spagetti. Egy kondér kategóriájú tányér, a közepén egy tenyérnyi főtt tészta, tetején valami zöld takony, a tányér széle megszórva sajttal - a kajára véletlenül se jusson - és az egész agyonborítva felkockázott sárgarépával...7.5 EUR. Erre mondtam, hogy lejárt szavatosságú hozzávalókból, egy Anthony Bourdain könyvvel a hátsómban jobbat főzök ennél a....valaminél. Ezt a traumát azért könnyen orvosolta az általános saláta mennyiség amit minden nap ebédre sikerül összeállítanom magamnak a cégnél, illetve a szokás, hogy a köretet és a főételt külön tányérban szervírozzák. Honosíthatnánk.
Ja és a fehér kolbász is jó!
Wasabi - Japán étterem
A péntek estét a Wasabi nevű Japán étteremben töltöttem a Kolosy térnél. Előtte egy laza edzés, így elég éhesen értünk oda a két kollégával. A fotocellás ajtó csak belülről működik de rövid dörömbölés után azért bejutottunk. Pincérhölgy kérdezi van-e foglalásunk, és mivel nincs, csak fél nyolcig tud asztalt adni. Az étterem ekkor teljesen üres. Leültet minket egy kajaszalag mellé és az italrendelést követően neki is fogunk lepakolni, hogy a végére fejenként 30-35 tányérral örvendeztessük meg a mosogatókat.
Nagyon kellemes kagyló-tálkával kezdek, mellé egy tányér rizs, ami kitart az egész este során. Néha-néha leszalad egy-egy maki, nori vagy szusi, megspékelve egy kis szójaszósszal és wasabi mustárral. Többnyire lazacot és tőkehalat véltünk felfedezni és a vége felé a rizshajócskákat már inkább félreraktuk, nagyon eltelíti az embert. Közben italként a kókusz- illetve zöldalmaleves szolgál, előbbi tápiókával (kb mint egy halszemgolyó), utóbbi zselészerű állaggal van megáldva. A panírozott tengeri herkenytyűk itt is bevált recept, sok keringett belőle a szalagon. Amellett, hogy kellemes emlékeket idézett fel gyerekkorom Olaszországából, a túl sok panír és olaj miatt hamar felejtett darabok voltak. A sült tintahalkarikák kellemesek voltak és határozottan jobbak, mint utána nyersen elfogyasztva egy rizskocka hátán. A 4790 forintos ár kicsit borsos - pláne ha iszunk is valamit, bár megfelelő alternatíva lehet a hűs zöldalmaleves - így azonban könnyen megeshet, hogy 20-30 különféle ételt is megkóstolhatunk. Az egyetlen problémám az volt - bár ez inkább a japán konyha kritikája - , hogy nincsenek igazán csípős ételek, fűszerek. A wasabi kevés. De ez csak az én perverzióm.
Tenger gyümölcsei spagetti
Mostanában nagyon mennek a tengeri herkentyűk. Ismerőstől (halbeszállító) kaptam fél kiló tenger gyümölcsei mixet és egy kiló fekete kagylót, utóbbit konyhakészen. Tervezgettem már egy ideje egy finom olasz spagettit, így pont jókor.
A mély serpenyőbe ugrott 5-6 fokhagyma szeletelve, 3-4 szál aprított salotta hagyma társaságában. Ezek átpirultak a teavajon (sic!) így rádobtam a tengeri mixet és megvártam míg levet ereszt. Ezután jött 2 dl tejszín és 2-3 dl száraz fehér bor. Utóbbi saját fogyasztásra, a serpenyőbe 1.5 dl tettem közvetlen a főzőtejszín után. Alapos sózás és borsozás után még rákerült egy kis bazsalikom, egy bő marék felkarikázott fekete olívabogyó és hagytam hadd rotyogjon magában egy jó 7-8 percig. Ezután rádobáltam a fekete kagylókat. Három perc alatt csodásan kinyílt mindegyik (amelyik nem, az kuka ilyenkor) így levettem a tűzről. A spagetti készen várta. Helyben elfogyott minden...
50 dkg tenger gyümölcsei mix
1 kg fekete kagyló
1.5 dl száraz fehérbor
2 dl tejszín
só, bors, bazsalikom
10 dkg fekete olívabogyó
5-6 fokhagyma
3-4 salotta hagyma
50 dkg spagetti
Paradicsomos tintahalragu
60-80 dkg tintahalkarika vagy 10-12 tintahal
4-5 gerezd fokhagyma
olívaolaj
1 dl száraz fehérbor
1 ág bazsalikom
só, bors
6-8 paradicsom
egy marék fekete olívabogyó
erőspaprika krém
Egy príma origo.hu-ról csent receptet szerettem volna elkészíteni. Sajnos tintahalkarikákból csak panírozottat találtak a megbízott beszerzőim, így este megjelentek 20 darab egész, fagyasztott tintahallal. Én persze néztem, lévén fogalmam sincs hogyan kell feldolgozni, így pár ködös internetről szedett instrukció alapján láttam neki. Felhasználás előtt kb 15-20 perccel veszem ki a tintahalat a fagyasztóból, előkészítek 2-3 langyos-meleg vízzel teli edényt és a legnagyobbikba beleteszek 10-12 tintahalat. Ezután kiveszek egyet és a vágódeszkára helyezvén a csápjait és az állat gerincét adó átlátszó porcot megfogom és belsőségeivel együtt kihúzom. Ez utóbbi egy késpengére hasonlító átlátszó képződmény, már magában is nagyon érdekes. Egy profi szakácsnak ez megvan egy pillanat alatt és semmi nem marad utána, ám én még hosszában ilyenkor felvágom a tintahalat, hogy lássam nem maradt-e benne még valami. Így lemaradok a karika lehetőségéről, de sebaj. A csápokat a szem fölött levágom, ez is megy a raguba. A kitisztított tintahalat megszabadítom a külső hártyájától, kívül-belül átmosom és pakolom a második vizesedénybe. Ezután a csápokat is és a testeket is csíkokra vágom.
Mély serpenyőben olívaolajat hevítek majd beledobom a felvágott tintahalat és csápjait, pár percig sütöm majd hozzáadok 3-4 (ízlés szerint többet) összezúzott fokhagymát. Ekkorra a tintahal levet eresztett, a fokhagyma pedig elvette az erőteljes halízt. A felkockázott paradicsomokat beleteszem és hozzáöntök egy dl száraz fehérbort. Jöhet a só és a bors, ízlésnek megfelelően majd lehetőség szerint friss bazsalikom, széttépkedve. A felkarikázott fekete olívabogyót a végén teszem hozzá, hagyom kicsit összeérni és leveszem a tűzről. Ha bírjuk a pikánsat, akkor a paradicsommal együtt egy-két kanál erőspaprika krém is kerülhet bele. Frissen főtt rizzsel tálalom, mellé finom száraz fehérbor hamár a tízmillió borszakértő országa vagyunk.
kaldenekertől csenve...
Tonhal spagetti
Tegnap egy laza tonhal spagetti készült, egyszerű recept, fél óra alatt megvan.
3 tonhalkonzerv
4-5 gerezd fokhagyma
4-5 dl tejföl
só
bors
olívabogyó
500 g penne
1ek mustár
A tonhalkonzerv olaját lecsöpögteted egy serpenyőbe, majd miután felforrósítottad rádobsz 4-5 összezúzott fokhagymát. Ezután jöhet az összetört tonhal melyre kicsit rásütsz, majd felöntöd tejföllel. Kis bekavarás után jöhet a só, bors, bazsalikom. Szerintem ekkor még nagyon dominál a tonhal a fokhagyma ellenére is, ezért beleteszek egy evőkanál mustárt. Ha darabolsz bele egy kis olívabogyót (fekete vagy zöld, mindegy) még jobb lesz, a külcsínt pedig egy kis felkockázott pritamin paprikával lehet feldobni. Pennével vagy spagettivel tálaljuk! Presto!